DocRoom

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egészségügyi Kutatási Programja

Jelentősen emelkedett a hajléktalan emberek száma Európában

Minimum egy budapestnyi város felére, 895.000 főre teszi az Európai Unió és az Egyesült Királyság területén élő hajléktalan emberek számát a FEANTSA és az Abbé Pierre Alapítvány legújabb közös riportja. A két szervezet korábbi, 2019-es adata 700.000 volt, ez közel 30 százalékos emelkedést jelent mindössze 4 év alatt. Javulást egyedül Dániában és Finnországban sikerült elérni.

A Guardian hasábjain is szemlézett jelentés kiemeli, hogy az Európában általános lakhatási válság mellett az energiaárak és az infláció növekedése, valamint az orosz-ukrán háború okozta menekültválság mind közrejátszott az ijesztő mértékű emelkedésben. Az szintén fontos módszertani szempont, hogy ez a szám csupán a hajléktalanság leginkább szem előtt lévő formáját, vagyis az utcán, hajléktalanszállón vagy átmenetileg valamiféle szívességi lakhatásban élő hajléktalan személyeket reprezentálja. A túlzsúfolt, illetve a méltó lakhatásra alkalmatlan ingatlanokban élőket nem vette figyelembe, ez utóbbiakkal együtt nagyságrendekkel magasabb eredményt kaptak volna Európa minden országában, így Magyarországon is.

A kutatók minden országból a rendelkezésre álló hivatalos államigazgatási vagy kutatási adat közül csak a valós mérésekkel alátámasztottakkal számoltak, így a fenti szám valóban a tényleges minimumot jelenti. A felmérés magyar adatként 6944 főt szerepeltet, amely a 2022. évi Február Harmadika kérdőívet kitöltő válaszadók számával egyezik meg, mivel egyéb országos adat nem áll rendelkezésre. (A Február Harmadika munkacsoport évente végzett felmérése idén ünnepli 25. évfordulóját, és ezen az időtávon Európában egyedülálló módon képes hazai folyamatokat bemutatni a hajléktalanellátásban.)

A riport végén a szerzők két területen sürgetnek javulást: egyrészt konkrét (nemzeti szintű) akciótervekkel és Európában összehangolt lépésekkel kell kiegészíteni a Lisszaboni Deklarációval életre hívott platformot, másrészt szociálisan igazságos lakásfelújítási programot kell indítani az alacsony jövedelműek megfelelő lakhatásból való kiszorulása ellen. Ehhez a Guardian cikke azt is hozzáteszi, hogy az európai statisztikai hivatal, az Eurostat felmérése szerint jelenleg az Unióban mintegy 20 millió fő szenved lakhatási nélkülözésben. Ez utóbbi olyan jellemzőket jelent, mint a beázó tető, ablaktalan helyiségek, illetve a beltéri WC vagy tisztálkodási lehetőség hiánya.

További blogbejegyzések:

Megosztás: