DocRoom

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egészségügyi Kutatási Programja

Online orvos a hajléktalanszállókon

2021-ben egy kísérleti program keretében online egészségügyi ellátás indult el négy budapesti, hajléktalan emberek ellátásával foglalkozó intézményben. Összesen 75 ügyfél vett részt a programban, amely három hónapon keresztül biztosított kéthetente háziorvosi konzultációt telemedicinális módon. A program sikerességét jelzi, hogy a résztvevők háromnegyede végigcsinálta a teljes programot, sőt, előfordult, hogy menet közben is szerettek volna csatlakozni a lehetőséghez. A programban dolgozó orvosok rövidebb idő alatt láttak el ugyanannyi beteget.

Intézményünkben 20 ember vett részt a programban, a kezdeményezés sikerét jelzi, hogy nem volt lemorzsolódás, sőt, nagyon sokan szerettek volna menet közben is csatlakozni – mondja Szekeresné Ildikó, a Menedékház Alapítvány munkatársa. Ebben az intézményben a 12 hetes online rendelés időszakában egy ellátottnál a terápiarezisztens magas vérnyomását sikerült beállítani, egy másiknál pedig frissen diagnosztizálni a cukorbetegségét.

Többi között azért kedvelték az online rendelést ügyfeleink, mert nem kellett utazniuk, nem kellett várakozniuk, és nem voltak előítéletek, ami a hagyományos ellátásnál azért sokszor előfordul. Ezért is nehéz rávenni a hajléktalan embereket, hogy elmenjenek vizsgálatra, mert valljuk meg, sok helyen szeretnek tőlük hamar „megszabadulni”. Tegyük hozzá, hogy mi egy nagy lélekszámú kerületben, leterhelt szakrendelésekre tudjuk irányítani a betegeinket. A mostani program most a háziorvosi szolgáltatást váltotta ki, de véleményem szerint a telemedicina hatékony lehet még a bőrgyógyászati vagy a pszichiátriai szakrendelés esetében is, reméljük, akár ezek is elindulhatnak a későbbiekben – összegezte tapasztalatait Szekeresné Ildikó.

Az amerikai dél-karolinai orvosi egyetem korábbi cikkünkben is idézett kutatása szintén arra jutott, hogy abban az esetben, ha az orvosi ellátás nem elérhető gyalogosan, és tömegközlekedést kell használni, akkor a hajléktalan emberek nagyobb valószínűséggel nem mennek el a szakellátásra.

A mi klienseink is szívesen vettek részt az online rendeléseken – erősíti meg Toldi Szilvia, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállásának munkatársa. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy azok számára lehet hatékony ez a típusú ellátás, akik jól hallanak, és jó a látásuk is, valamint az is szükséges, hogy az intézményben a megfelelő technikai feltételek adottak legyenek az online rendeléshez.

A három hónapig tartó, összesen 415 online vizitet magában foglaló program egyik érdekes eredménye, hogy nem csupán a várakozásokhoz, hanem a személyesen nyújtott ellátásnál tapasztaltakhoz képest is gyorsabban ment az online rendelés, ezt Toldi Szilvia is aláhúzta. Az ügyfeleink csak az egészségügyi panaszokra koncentráltak, és nem kezdtek el „sztorizgatni”, ami a személyes találkozásoknál gyakran megesik – tette hozzá.

A program zárásaként a szakmai stábbal készített fókuszcsoportos beszélgetésekből az is kiderült, hogy a pilot tapasztalatai alapján akkor lehet hatékony a telemedicina a hajléktalanellátásban, ha egy képzett, az online vizit jellegzetességeit jól ismerő asszisztens vagy mentor segíti a helyszínen az orvos-beteg találkozók létrejöttét. A programban részt vevő orvosok azt is kiemelték, hogy elsősorban nem a személyes találkozások helyett, hanem azokkal kiegészítve lehet valóban hatékony ellátási forma az online rendelés.

További blogbejegyzések:

Nyert a DocRoom!

Megnyerte a DocRoom az Európai Szociális Szolgáltatások díját a Kutatási projekt kategóriában. A malagai díjátadó ünnepségen az egészségügyi kutatási programot

Megosztás: